Próbálom összefoglalni az elmúlt fél évet, legalább nagy vonalakban.

Lili a vártnál jobban szereti a bölcsit, és bár vannak hullámvölgyek, de sok barátja van, és rengeteget fejlődött, amióta bölcsibe jár. Rengeteget beszél, énekel (főleg a boci-boci tarkát, és cuki zagyvaságokat, ami épp eszébe jut). Az egyik babáját pl egy csoporttársáról nevezte el :P

Voltak problémáim az egyik gondozóval, de ő már nincs ott (szerencsére), és aki helyette van, kisebb bajokkal, de jónak tűnik. A szobatisztaságra nevelést nyár elején kezdtem el, és elég jól haladtunk, amikor valamiért mégis bepisilt, és onnantól egész héten pelust adtak rá. Szóltam, hogy ez így nem lesz jó, mert amióta a bölcsiben pelusban van, itthon sem akar a wc-re ülni... Eddig minden oké, hát majd meglátjuk, milyen lesz hosszú távon :)

Kistesó: Karácsony körül elhatároztuk (jobban mondva addigra éreztem magam testileg-lelkileg felkészülve), hogy jöhet a kistesó. Hamar össze is jött, terhes lettem. A nőgyógyász nem hallott még szívhangot, de azt mondta, ez ilyenkor normális (6-7 hetes terhes voltam). 3 nappal később mentem ultrahangra, és ott sem volt szívhang, de a szonográfus szerint sem jelentett bajt, még korán mentem. Én nem aggódtam, nem akartam az ördögöt a falra festeni. Úgy voltam vele, hogy majd 1-2 hét múlva visszamegyek, és addigra lesz szívhang. Aznap be is mentem a sparba, hogy szóljak: nem biztos, hogy 2 hét múlva visszamegyek, mert útban a kistesó. Hát sajnos nem tartott sokáig az öröm... Ugyancsak aznap fel kellett hívnom este a spart, hogy küldjék haza Ivánt, ugyanis baj van... Janó vitt be az ügyeletre, ahol az orvos nem túl empatikusan közölte, hogy már nem lát semmit az uh-n, és hogy ezt még ilyenkor nem is mondják terhességnek, mert túl korai, és nem is olyan vetélés, mint ha később lett volna, stb... Naívan vissza is kérdeztem, hogy biztos vetélés volt-e, amire szintén valami nem túl kedves válasza volt... Nem akartam éjjelre bent maradni, így is mire hazaértünk (szintén Janó hozott haza, addigra Iván is velem volt), Lili nagyon sírt, Marinát kértem meg, hogy jöjjön fel hozzá. Nem sokkal előtte kelt fel, de sztem nem tudta, miért nem mi vagyunk vele. Na de aztán megnyugtattuk, ha jól emlékszem (nem most volt), és hamar vissza is aludt.

Másnap reggel üres gyomorral visszamentem, mert hátha műteni kell, de legalább azt nem kellett. Aztán jött a kontroll vizsgálat az én dokimnál, aki szerintem akkor volt a legkedvesebb. 2 hét múlva pedig mentem vissza dolgozni...

A sparról csak annyit, hogy rengeteg dolog változott, de sajnos a régi rossz dolgok is megmaradtak. Az akkori dolgozók nagy része elment, kirúgták, babázik, vagy ki tudja hol van, és újak vannak, mármint nekem újak, mert már ők is 2-3 éve ott vannak. Persze a népvándorlás most is tart, jönnek-mennek az emberek, nem győzzük nyomon követni.

Röviden-tömören ennyi, folyt. Köv. Talán újabb fél év múlva, remélhetőleg sokkal pozitívabb hangvételben.