2015. aug 25.

Nyaralás

írta: Gürtlerné Görgics Krisztina
Nyaralás

 

Erdélyben jártunk... Végre mi is eljutottunk valahova, pedig amilyen káosz volt ez a nyár, nem is hittem volna. Nagyon jól éreztük magunkat, és még Lilinek is tetszett (kivéve a kutyák :P) Gergőék nagyon aranyosak voltak, és minden napra volt valami program, szóval unatkozni sem tudtunk :) Mikor odaértek, székely szokás szerint töltött káposztával és pálinkával vártak, utóbbiról mesélhetnék, mert a pálinka azért nem egy likőr, de inkább kihagyom :P

Repülővel mentünk, amitől kicsit féltem, mert egy fél éves csemetével utazni nem mindig nyerő ötlet. Lili viszont egy kisangyal volt, odafele átaludta a 45 perces repülőutat, még a kocsiban is aludt kb másfél órát. Visszafelé pedig késett a gépünk 1 órát, de nagyon jól viselte még a várakozást is, és a gépen is jól elvolt. Nem aludt, de mosolygott és elszórakoztatta magát. Jobban bírta, mint én, mert nekem megfájdult a fejem mind a kétszer, neki pedig meg sem kottyant a repülés. Tényleg egy kisangyal. :) Sok helyen jártunk, sokat sétálgattunk, közben pedig főleg Iván vitte Lilit, akinek persze nem volt ellene kifogása, élvezte, hogy végre apával lehet, és kényeztetik. :) Főleg úgy volt, hogy kendővel indultunk, de egy idő után apa átvette, és folytattuk tovább az utunkat, ami egyszer sem volt unalmas. A legjobb viszont a "meseház" volt, és a vízesés. Elmentünk Gergő egyik ismerőséhez, akiknek egy vendégházuk van, na az olyan mint egy igazi meseház. Mintha a Jancsi és Juliskába csöppentem volna, csak nem mézeskalácsház, hanem faház volt. Minden nagyon szép volt, és nagyon otthonos hangulata volt a háznak is. Jó lenne egyszer elmenni oda, talán majd... :P
A "meseház" közelében van a vízesés, oda is elmentünk, és beálltunk a vízesés alá. Jó volt ;)
A kutyákkal nem nagyon barátkozott össze Lili, mert Meski kutya valamiért megugatta, Lili pedig megijedt. Na akkor volt nagy sírás, de Iván egy darabig sétálgatott vele, és megnyugtatta. (Nekem esélyem sem volt, hiszen első naptól kezdve apás lett a kisasszony :P )

Az egész hét felejthetetlen és csodaszép volt, szinte végig szép időt kaptunk, 1-2 nap vihart is, de az belefért. Jó társaság, szép idő, kisangyal, apa, mi kell még? :)

 

 

 

Szólj hozzá