Rég volt, tán igaz sem volt...

Történt egyszer, hogy Iván vett egy fenyőfát. Természetesen jó nagyot, mert a mi kis/nagy Lili babánknak nagy fa kell. Teltek-múltak a napok, és hopp, 24. lett. Lilit levittük nagymamához, hogy mi fent felállíthassuk és feldíszíthessük a fát. Igen ám, de a fa felállítása nem ment olyan könnyen, mint az elmúlt években. Ugyanis most érvényesült a nagy fa=nagy törzs... Nem ment zökkenőmentesen, de Marina segítségével csak belevarázsoltuk a tartóba (vagy inkább rá :D).

Ja, az kimaradt, hogy én előző este hánytam, Iván pedig szimplán rosszul volt, mindketten beleestünk egy "húdeszarul vagyok" vírusba... Na de a folytatás:

Végre vettem izzót a fára, eddig nem volt, mindig kimaradt. Narancskarikákat is csináltam, és amikor feldobáltuk (kb így is nézett ki) a fára a díszeket, persze jól kimaradt az izzó is, és a narancskarikák is. (26-án és 28-án tettem fel őket :D)

Kicsit izgultam, nem lesz-e sok Lilinek, de a kisasszony megoldotta: lent karácsonoztunk először, és annyira nem volt neki sok, hogy nem is foglalkozott az ajándékokkal, Szandival nekiálltak duplózni :D Aztán vacsi után fent is megkapta az ajándékokat, na itt már élvezettel bontogatta őket. Néha nagyobb öröm a bontogatás, mint ami a csomagolásban van :D Persze hirtelen sok új ajándéka lett, de idővel megszokta őket, és időről-időre más-más kedvenceket választott ki.