Az egész azzal kezdődött, hogy először január 30-ra voltam kiírva, de ezt 2 nappal utána megváltoztatták, nem értette NST-n az orvos, hogy miért lett ez 30, amikor február 3? Én meg tanácstalanul álltam és néztem, hogy ezt nem biztos, hogy nekem kellene tudnom, de nem érdekes. Szóval a végleges kiírt nap február 3 lett. 6-án mentem a dokihoz, aki be is utalt a kórházba, mert meg mertem említeni, hogy egy kicsit kevesebbet mozgott az elmúlt 1-2 napban (ami szerintem normális, de ő inkább beutalt). Pedig amikor megváltoztatták, még örültem is, hogy nem kell olyan hamar befeküdnöm, és lesz még ideje készülődnie a kisasszonynak :) Aztán pont 1 héttel jan. 30 után beutalt a doki, így 4-5 napot teljesen feleslegesen feküdtem bent... Szuper volt... Onnantól kezdve minden nap NST, hétfőn pedig ultrahang, amiért nekem kellett szólnom, mert a vizites orvos nem látta a kartonomon, pedig ott volt... Más is volt amit nem láttak, erről majd később.

     Szóval a remek kórházi koszton és a hiper-szuper ágyon kívül semmi értelme nem volt, hogy ott legyek péntektől, de azzal vígasztaltam magam, hogy ha bármi baj lenne (bár mi baj lenne, max megszületik, de az meg mindenkinek csak jó), akkor ott vagyok helyben. A koszt elviselhető volt, végülis nem haltam éhen, bár ehhez az is eléggé hozzájárult, hogy Marina tett róla, hogy még egy kicsit se éhezzek :D És azért Iván sem volt semmi, ő nasikkal látott el, így volt utánpótlás boldogsághormonból is, és ez oda kellett is... :) Na de a kórházi menü: Reggelire egy szelet kenyér és kenyér sarka, egy kis vaj ami a szeletre elég, egy szelet felvágott ami a fél szeletre elég, és tejes kávé, kakaó vagy tea, amik szerencsére jók voltak. Az ebéd leves és második, ez volt a legnormálisabb, bár a levesek elég egyformák voltak, de ezzel nem foglalkoztam. A vacsora pedig egy zsemle, ugyanolyan vaj mint a reggelihez, és/vagy májkrém, lekvár vagy kenősajt; mivel egy zsemléhez ennyi minden sok, így tartalékoltam a reggeli sarokhoz, úgyis hamarabb keltem mindig mint amikor a reggelit osztották. Ja igen, a reggelek: nem könnyű ott elaludni, ha azt mondják, hogy pl. reggel 6-ra menj a csecsemőosztályra, mert már előtte sürgés-forgás van a folyosón ami eléggé behallatszik a szobákba, és hát a takarítónő szerintem önként vállalta ezt az ébresztés dolgot, mert nagyon lelkes volt mindig, még ha nem is 6 előtt jött. 7 körül kivágta az ajtót, mindegy, hogy aludtam/aludtunk-e vagy nem, felkapcsolta kb. az összes villanyt, és jó hangosan elkezdett takarítani, vagyis imitálta a takarítást, de legalább a zörgés megvolt. Majd amikor 5-10 perc alatt végzett, nyitva hagyta az ajtót, hogy még csak véletlenül se maradjak le semmiről ami a folyosón zajlik. :P

Aztán vizit, reggeli és NST, a nap hátralevő részében pedig traccspartiztunk páran a folyosón. Az legalább jó volt. :)

     És akkor hogy ne csak az ötcsillagos hotelszolgáltatást élvezzem, valamelyik nap (összefolytak a napok, így nem tudom mikor) megvizsgáltak, és közölték, hogy csütörtökön tesznek valamit annak érdekében, hogy a picilány végre megszülessen. Igaz, amikor bekerültem még szerda volt, de így jártam. Kedden töltöttem be a 41. hetet, és rá 1-2 nappal már meló van. Így csütörtökön délben kaptam egy méhszájérlelőt, onnantól pedig kisebb-nagyobb időközönként megint NST volt, aminek már csak azért is örültem, mert ha esetleg el mertem aludni, felébresztettek, mert 3-4 óránként meg kell ismételni. Szerintem semmi értelme nem volt, ugyanis délután 4-kor már fájásaim voltak (és még mindig zárt méhszáj, egészen péntekig), de a gép ezeket nem érzékelte. Pedig voltak, csak azt mondták, nem elég erősek. (Én valahogy máshogy éreztem, de utólag már tudom, mire gondoltak :P ) Aztán ott is éjszakáztam a vajúdóban, mire reggel visszaküldtek, hogy ha már elviselhetetlenül fáj, akkor menjek vissza. Még párszor megvizsgáltak, aludni és enni nem igazán tudtam, aztán szombaton hajnali fél 3-kor visszamentem a szülőszobára, hogy na már tényleg nagyon fáj... Addigra már 2 ujjnyira volt tág a méhszáj, ami aztán viszonylag gyorsan tágult is. Kb. 3-tól mondhatom, hogy vajúdtam a szülőszobán, és fel is hívtam Ivánt, hogy kb. 4-re jöhet, mert a kisasszony végre indulásra készen áll. Addigra én is kész lettem, és szerencsére használhattam az alternatív szobában a kádat, így sokkal elviselhetőbb volt a vajúdás első másfél órája :) Kicsit filmbe illő volt, ahogy engem kivezetnek a szülőszobáról az alternatívba, Iván pedig pont akkor lép ki már kórházi öltözetben egy másik szobából, így a folyosón találkoztunk össze :D A többi pedig már homályos, kicsit lassan, de a fájások egy idő után rendszereződtek és erősödtek, szóval akkor már tényleg vajúdtam.

De ha Iván nem lett volna ott, nem tudom, így végig tudtam volna-e csinálni. Rengeteg lelki támogatást kaptam tőle, és nem csak a szülés közben, hanem amíg a kórházban voltam, akkor is. (Na meg sok nasit :P ) Nagyon jó volt, hogy végig ott volt mellettem és támogatott, azt hiszem ezzel is közelebb kerültünk egymáshoz. Elég bensőséges volt az egész, és akármennyire is fájt (amire annyira már nem emlékszem), ha kellene, mégegyszer végigcsinálnám, mert mindent megér. :)

     Na és reggel 7:38-kor hosszas várakozás után végre megszületett Gürtler Lilien, igaz nem 30-án és nem 3-án, de Valentin-napra a legszebb ajándék. Kicsit szereti a 3-asokat: 3330 gr és 53 cm, fejkörfogat: 33 cm :D

     Szülés után eléggé szédültem, így 3-szor sem sikerült felkelni, ezért tolókocsival vittek vissza a szobába, ahol nem tudtam egyhamar elaludni, mert szobatársam szerint nem lehetett letörölni a mosolyt az arcomról :P Ő aznap délelőtt ment haza, annyira bealudtam, hogy még elköszönni sem tudtam, bár nem hiszem, hogy megsértődött volna :P Este még nem hoztam be magamhoz Lilit, de másnap reggel 6-kor már rohantam is érte, alig vártam, hogy újra a karomban tarthassam. Mivel szinte az egész napot átaludta ő is, így csak keveset tudtam felvenni, de nem tudtam betelni a látvánnyal, olyan szép. (Még most sem :P)

Liliről egy külön bejegyzés kell, amint lesz még erőm :P