Utólag belegondolva nem is volt nehéz szülés, csak az a 2 nap nem kellett volna, ami előtte volt. Ugyanis amint megkaptam a méhszájérlelőt, rá 4 órával később (12-én 16:00 körül) már elkezdődtek a fájások. Persze először enyhén, aztán egyre erősebben, és az éjszakát is a vajúdóban töltöttem, de semmi... Reggel visszakerültem a szobába, és ott szenvedtem. Közben néha át kellett mennem, hogy jól megvizsgáljanak, hátha, és közben azt mondogatták, hogy pihenjek... Nem tudom, hogy lehet úgy pihenni, hogy előtte este 3-4 óránként ébresztettek, hogy na akkor nézzünk egy kis NST-t, és amikor reggel visszamentem a szobába, akkor sem tudtam pihenni, mert a szobatársam éjjel-nappal telefonált, vagy ha nem, akkor szenvedett a császár után. Amit megértek, de lett volna lehetősége fájdalomcsillapítót kérni, de ő kemény és nem kér, inkább jó hangosan szenvedett, amitől én nem tudtam aludni. Szóval zajlott az élet...

     És végül szép lassan elérkezett a szombat. Ha magától nem indult volna be, akkor beindították volna, de a kisasszony hajnali fél 3 körül úgy gondolta, hogy most már itt az idő. Átmentem a szülőszobára, ott megvizsgáltak és rájöttek, hogy tényleg itt az idő, és már a szülőszobába kísértek, nem a vajúdóba. Ott még "várakoztam" kicsit, felhívtam Ivánt, hogy jöhet, mert szülni fogunk, és onnantól kicsit zavaros a dolog. Megérkezett, átöltözött, átmentünk az alternatív szobába és befeküdtem a kádba. Sokat enyhített a dolgon a meleg víz, na meg persze az is, hogy Iván ott volt. Nem tudom, hogy bírtam volna, ha nem jöhet be a járvány miatt, de szerencsére ott volt. Azt hitte – talán még most is – hogy nem segített, pedig nagyon is sokat ért, hogy velem volt. Nem is fizikailag, hanem lelkileg hatalmas támasz volt, és ha lesz 2. gyerkőc, remélem ott is velem lesz.

Két fájás között persze másról is beszéltünk, mint a szülés, vagyis inkább Iván beszélt, én meg próbáltam figyelni :) Gőzöm sincs, miről beszélt, de akkor is jó volt kicsit másra is figyelni. :)

Amikor pedig Lili megszületett, na az szintén leírhatatlan érzés volt... Csak hüppögtem, egy csepp könny sem jött ki, de nem tudtam beszélni, nagyon boldog voltam :) Aztán hirtelen levették rólam, hogy megmérjék, és megfürdessék, és közben folyamatosan beszélt hozzám az orvos, de nem tudom miket mondott, ugyanis hol rá próbáltam figyelni, hol azt néztem, hogy Lilivel mit csinálnak. És egyszer csak Iván kezébe adták :) Itt is majdnem sírva fakadtam, olyan jó volt őket együtt látni :) Iván már most jó apuka, jó látni, hogy ennyire szereti Lilit. Nagyon boldog vagyok velük :)