Jó régen írtam már, nem igazán volt hangulatom. De Iván már hiányolta, így hát összeszedek pár dolgot.

     A bacikból szerencsére kijöttem, de az biztos, hogy soha nem voltam még ilyen sokáig megfázva. 2-3 hét lehetett azt hiszem, de már nagyon untam. A torokfájás és láz nem tartott sokáig, de orrdugulás... Na az kegyetlen, és le is gyengített rendesen. Ja, és hozzá jött a hasmenés is, szóval el voltam árasztva minden földi jóval. :P

     Közben gőzerővel keresgéljük a babakocsit és a kiságyat Picilánynak. Úgy volt, hogy Eriéktől kapjuk meg a babakocsit, de kiderült, hogy a bejárati ajtónkhoz túl nagy, elég macerás lenne azt használni. És felvilágosítottak, hogy ha a BKV-n akarom használni (ami elég sokszor lesz), akkor ahhoz nehéz. (Hacsak nem kezdek el egy kismamáknak való turbó budy-building edzést... De inkább maradok a kismamatornánál :D ) Szóval most a kiságy mellé babakocsi is kell, de még egyikből sem találtam meg az igazit. Vagyis de, mert már 2 olyan tutti kiságyat is találtam, ami a nagykönyvben meg van írva, de persze elvitték az orrom elől... Ha legközelebb találok ilyet, biztos lecsapok rá...

     Na és megvolt a szívultrahang. Szerencsére Picilány pici szíve rendben van, bár ezt sejtettem. De a dokim úgy látta, hogy a sok magzatvíz és a ciszták miatt jobb ha előre hozzuk a cukorterhelést, és elküldött a magzati szívultranangra. A cukrom szinte még kevés is lett (pedig elég sok édességet eszek, amin a védőnő majdnem kiakadt. De megnézte a súlyomat, és teljesen rendben van :D) A cukorterhelés kész vicc volt. Attól féltem, hogy rosszul leszek, mert hát 2 órán keresztül nem lehet enni, ráadásul éhgyomorral kellett menni és egy extra édes limonádét kellett meginni. De semmi bajom nem volt, csak nagyon álmos voltam :) Szerencsére ott is jók lettek az eredmények.

     Na és a hangulatingadozás úgy néz ki visszajön... Az egész terhességben talán ez a legrosszabb. Kitaláltam, hogy – mivel a takarítással már az egész lakásban végeztem – megnézek valami filmet. Na megláttam a Gyűrűk ura gyűjteményt Iván dvd-i között, és bár sosem érdekelt annyira, most megnéztem. 3 nap alatt 3 HÁROMÓRÁS filmet végeztem ki, és többet nem is fogom megnézni. Nem azt mondom, hogy végigszenvedtem azt a kb. 9 órát, de nem vágyom rá többet, az biztos :D Elég sokszor néztem meg, vajon mennyi van még hátra az adott részből?! És hogy miért néztem akkor végig? Érdekelt a vége :D De nagyon elhúzták ezt a gyűrűs dolgot. Na midegy is, végeztem vele. És amikor már majdnem vége lett, jött a nagy "megható" rész: mindenki, még a király is meghajolt a hobbitok előtt. Akkor sem értettem, és még most sem értem, hogy mi ebben olyan megható?! Ugyanis elbőgtem magam rajta... Gőzöm sincs, hogy miért, de a hormonokra fogom... Lesz még bajom velük, úgy érzem. Arról nem is beszélve, hogy megint kezdek hárpia lenni... De tényleg, Ivánba mindig belekötök, szinte soha nem jó semmi... A szívultrahang előtt-után ráadásul jól össze is vesztünk, persze miattam... Nem volt tányértörés, az szerencsére nem a mi stílusunk, de így is kiabáltunk egymással, legalábbis az eddigi veszekedéseinkhez képest. Vagy legalábbis én biztos... Eléggé megviselt, mert így még nem vesztünk össze, de szerencsére megbeszéltük és estére kutya bajunk sem volt a másikkal. De azért nagyon rossz volt így is.

     Közben volt egy "kis" átalakítás itthon: hangszigetelés, és plusz fal... Nem volt zökkenőmentes, de hol az? Utána persze jött a több napig tartó takarítás, egy ablaktörésben is volt szerencsénk, és mivel Marina nem engedte, hogy azt az ablakot megpucoljam, ő pucolta meg, és még festett is. Aztán beindult, végül az egész ebédlőt rendbe tettük.

Valahogy mégsem vagyok nyugodt... Vannak feszültségek, amik jó lenne, ha nem lennének, és megint azon a szinten vagyok, hogy egyre nehezebben bírom. Ez meg is látszik, mert a számat is kinyitom, persze ez nem mindenkinek tetszik... De valamit muszáj lesz tenni, és jobb, ha kicsinyenként szólok, mintha egyszerre jönne ki belőlem, mert akkor az lenne, mint a múltkor, és nem akarok senkit sem megbántani. De van, amit viszont nem tudok elnézni. Iván amiben tud, segít, de azért munka mellett nem egyszerű neki sem. Viszont nem is neki kellene segíteni. A felújítás után szinte egyedül talarítottam ki mindent, elég sok napig tartott amíg mindennel végeztem, és ha Marina nem jött volna fel segíteni, a fene sem tudja, mikor tört volna ki belőlem valami... Nem érzem magam tisztaságmániásnak, de utálom a kupit, és nehezen viselem, ha kitakarítok, pakolászom és (ha már nincs benne segítségem) még semmibe is veszik.

     Kedden volt anyu szülinapja. Eddig mindig lementem, mert minden anyák napján és a szülinapján lemegyek hozzá (azért máskor is), mert megérdemli, hiszen az anyukám! De most nem tudtam lemenni, ami nem tett jót az amúgy is szuper hangulatomnak. Egész nap tiszta lelki beteg voltam, és nem tudtam megmagyarázni, miért, aztán egyszercsak rájöttem, hogy azért, mert nem tudtam lemenni. Persze előzőleg felköszöntöttem, és aznap is felhívtam, de az mégsem az igazi. Valahogy nem olyan ez a hét, amilyennek lennie kéne...

     És a Picilány: nevet még mindig nem tudunk biztosra, eddig 3 lehetséges név van, és az eredeti is benne van. Annyira biztosak voltunk benne, hogy hogy fogjuk hívni, és nem is mondtuk el senkinek, nehogy elbizonytalanodjunk, meg amúgy sem akartuk. Erre saját magunkat bizonytalanítottuk el :D Persze, még van több, mint 3 hónapunk, és nem vagyunk elkésve, de jó lenne, ha lenne már kiságy, babakocsi, NÉV, és minden kis apróság ami kell neki. Ruhája már van egy "kevés", mert eddig is kapott, és hétfőn jól betankoltam neki :P Ildikóval elmentünk bevásárolni, és sikerült "pár" ruhácskát összeszedni, ha így folytatom, több ruhája lesz, mint nekem :D

A mozgása pedig AKTÍV és ÁLLANDÓ. Komolyan, nem is tudom, alszik-e, mert az elmúlt pár napban szerintem azt találta ki, hogy sorba veszi a belső szerveimet, és felváltva rugdalja / boxol bele. Persze így is imádom amikor mozog, de most megint megindult a növekedésben, mert eléggé keményedik a pocak, és még focizik is bent, igazán kellemes érzés :D Egyik este pedig ránéztem a pocakra, és egy hatalmas puklit láttam az egyik oldalon. Azt hiszem, mázlim volt, hogy nem éreztem, mert annyira kinyomta magát (szerintem a kis popsiját próbálta megmutatni :) ), hogy ha ezt érzem is, akkor elég fájdalmas lehetett volna szerintem. De lesz még ilyen, biztos :P

Már szinte most sajnálom, hogy mi lesz pár hónap múlva, nagyon fog hiányozni odabentről. De közben meg várom is, hogy megszülessen, mert már nagyon szeretném a karomban tartani a mi kis Picilányunkat :)